ALPOK 2004

CSAVARGÁS AZ ALPOKBAN VIII.


A "Szélvész" Túrakerékpáros Szakosztály honlapjáról
www.bringanti.hu
Frissítve 2004. szeptember 07.


Remélem a képek mennyiségével mindenki elégedett!
...és íme van két videó is
Csúcsvideó I. és II.


Babarik János

Medvegy Albert

Tóth László

Grill Balázs

Szabó Norbert

Tomaiaga Krisztián

Juhász Mária

Egriné Kiss Anikó

Egri László

Fazakas Gergő

Szabó Sándor

Pillis Csilla


Berecz Egon





RÖVID BESZÁMOLÓNK . . . (ugyanis mindent elmesélni lehetetlen, ott kell lenni!)
          (Majd még átfésülöm és írogatok még, most "elsőre" ennyi.)

         Utunk első három napján minden az eredeti terv szerint zajlott. Budapesten, a Keleti pályaudvaron a kalauzokkal a már szokásosnak nevezhető szóváltás után némi "polgári engedetlenséget" mutatva ellenkezésük ellenére kilencen kilenc, azaz kilenc kerékpárral merészeltünk felszállni a vonatra. Kár, hogy a MÁV "Utazzon együtt kerékpárjával" mozgalma lassan teljesen a feledés homályába vész... a vonatok állapota mindamellett siralmas. Egész napos kánikulában történő bicajozásnál összeszedett izzadság-por keverék nem ér fel azzal a mocsokkal, amit a vonaton gyűjtöttünk be.

         Vonatunk a szokásos negyed órás késéssel érkezett Sopronba, ahol sorainkat rendezve (benzinkútnál gumifújás, kajálás...) fél 11-kor valóban el is indultunk. A burgenlandi dombok között, a tűző napon kerekezve nem igazán volt még senki feldobva.


Burgenland

         Bécsújhelyen áthaladva Neunkirchenig a 2x2 sávos több, mint 15km-es nyílegyenes úton lassan mindenki kezdett elszenderedni, amikor a Rax, Sneeberg, Semmering hegyei tűntek fel. Az első izgalom akkor szállta meg kis csapatunkat amikor Schotwien viaduktja alatt a kisváros templomának tornya csak a híd lábának feléig ért.


Schottwien
          - Vajon hány méter magas lehet? - kérdezték.
          - Majd magasról lefelé nézve, Maria Schützből jobban fogjuk látni!

:-))

Az S6-os út viaduktja
           Az első valamire való emelkedőn mindenki csak azt kérdezte:
          - Ilyen lesz a Grossglockner út is?
          - Ilyen, de nem 300m, hanem 25km hosszon!

12% Schottwien határában

          Maria Schütz barokk templomának megtekintése után a késő délutáni egyre frissülő levegőn vidáman kerekeztünk fel Semmeringre. Egy hosszú gurulás és Mürzuschlagon áthaladva már be is érkeztünk a langenwangi kempingbe, ahol igazán szívélyes fogadtatásban részesültünk. Csapatunkat egy kerékpáros fejvédővel is megajándékozták, amit mindenki egyetértésével Albert kapott meg. (Kár, hogy elfelejtette megköszönni.)
(A túravezető egy sörös korsót kapott ajándékba, mert '93 óta már ötödik alkalommal bicajozott ide.)
          Másnap komolyan belehúztunk. A tikkasztó hőségben a Schoberpasson át közel 150km-t tekertünk a Puttersee partján lévő aigeni kempingbe. (Pancsolás I.)

          Harmadik napon a kissé huncut hangzású Pötschenpasson (992m) haladtunk át, ahonnan lefelé száguldásunk nem volt minden veszélytől mentes. (9% - 6km) Sokan még nem fogták fel, mit jelent a zárójelben lévő két szám. (A túravezető adrenalinszintje itt emelkedett először a kívánatos szint fölé.)

          A hallstatti városnézést megelőzően még egy fürdőzést is beiktattunk a kissé „hűvös” vizű tóban. (Pancsolás II.) A fjord-szerű tó partján épült, régen sóbányászatból, ma idegenforgalomból élő Hallstatt városa leírhatatlan. Ezt valóban látni kell!
          Beszéljenek a képek!


A fjordokra emlékeztető Hallstatti-tó


          A negyedik napon elsőként a kimondhatalan nevű Pass Gschütt-ön mentünk át (957m), lefelé iszonyatos zuhanás (Gergő 82km/h), de a többiek kamikázékat megszégyenítve próbáltak a nyomába érni. Szerencsére sikertelenül, így a további hágókon is próbálkozhattak.




          TÖBBEKNEK JÓ LENNE ELGONDOLKODNI, HOGY "PLÁZA-BIKE" JELLEGŰ KERÉKPÁRJAIK MENNYIRE ALKALMASAK ILYEN SZÁGULDÁSRA. VALAMINT, HOGY NÉHÁNY SZÁZ KM-ES RUTINJUK, KISGYERMEKI SZINTŰ FELELŐSSÉG VÁLLALÁSUK ÉS HELYZETFELISMERÉSÜK ELEGENDŐ-E ILYEN ALPESI SZÁGULDOZÁSRA! - (A túravezető ekkor kezdett először elgondolkodni, hogy valahogy ez a csapat más, mint a többi. Bicajszerelési jártasság, igényesség és szorgalom közel nulla. - Önbizalom az bőven. Vajon mire?)



           A Pass Gschütt után hasonló magasságú hágón keltünk át - a térkép persze ezt nem jelezte - végig a Salzburger Dolomitenstrasse nevű igazán gyönyörű úton. Dél körül vásárlás Bischofshofenben, kiadós kajálás és egy kis kitérő a Sankt Johann im Pongau közelében található Liechtensteinklammhoz. A többlet kilométer megérte a fáradtságot.


Salburger Dolomitenstrasse

Liechtensteinklamm

Liechtensteinklamm

          Alig több, mint 120km és "máris" a fuschi kempingben voltunk. Itt csatlakozott hozzánk régi túratársunk Laci és Ancsa (illetve ahogy Lacika mondogatta: Lipót néni és Lipót bácsi - még jó, hogy Lacika "óvodás" dolgait jól viselték.) Ezzel teljes lett a "szerencsés" létszám: 13 fő! Este mindenki a másnapi esélyeket latolgatta, ugyanis fekete felhők kergették egymást némi "szikrázás" kíséretében és ez a Grossglockner út aljában nem sok jót jelent. Az éjszakai zivatar után viszont ragyogó reggelre ébredtünk és előttünk a KIHÍVÁS!
          GROSSGLOCKNER HOCHALPENSTRARSSE! Ausztria legmagasabb hágója, 2504m. A kemping alig 800m-en! Meredekség döntően 12%. A szikrázó napsütésben a látvány leírhatalan! Gleccserek és hómezők. Először fel a Fuscher Törlhöz 2400m-re, aztán le a Fuscher-tóhoz 2200m, majd újra fel az átjáróhoz, Hochtortunnel: 2504m. (Lásd a legelső képet!)


Grossglockner-út

szinte az égig...

A hófalak előtt egy picit hideg van

Hófal alatt és feljebb...
Hosszú zuhanás (Aki nálam gyorsabban merészel menni lefelé azt "agyon" csapom!), ereszkedés. Gond nélkül lejutottunk. A fékbetétek fogynak. Nem csak a kísérő autóé. Döllachban nem kell altatni a társaságot. Másnap ébreszteni viszont nehezebb feladat.

Nem gond, hogy hova támasszuk a bicajt

          A hatodik nap. Ez a "pihenőnap". Iselberg-pass alig 1200m felett, Lienz; a már szokásos dél körüli vásárlás és lassan felfelé az Isel völgyében. Iszonyú hőség, jéghideg folyó. A merészek (majd mindenki) jót lubickolnak.


Pancsolás III.   Az Isel folyó

        0 fok felett...

          Luxus Camping Edengarten Matreiben. A hely gyönyörű, de igazából nem ez a szívünk vágya. Mindenesetre a lazítás jól esik, az egyre gyakrabban szükséges bicajszerelés kevésbé. Na, majd holnap!

          A hetedik nap. Staller Sattel: 2052m. Igazából már nem is vesszük komolyan. Csak Ancsa nyavalyog, meddig kell még menni? Pedig leginkább könnyedén a középmezőnyben halad. Staller Sattel. Az út egynyomú. A forgalom nagy. Tehát minden óra egészkor lehet indulni lefelé. Egészen negyedig. Félkor indulnak felfelé, egészen háromnegyedig. Remélhetőleg egészre mindenki felér. MERT MI INDULUNK! Az út nem belátható, meredek és helyenként igen kitett. Korlát persze szokás szerint nincs. (Ugyis csak a bicaj akadhatna fent rajta, a bicajos repülhet tovább. - Tudjátok NEM CSAK Trabanttal szállni élvezet.) Mindenki egészben a lejtő aljában. Túravezető adrenalinszintje lejebb száll. Nincs tovább szerpentin, hosszú egyenesek, nyújtott kanyarok következnek.
          Micsoda naivitás! Lejtő ugyanis még van! Antholzer Tal - Süd Tirol, illetve ahogy itt hivatalosan mondják: Alto Adige, mert hogy ez már Olaszország. Mindenesetre Gergő és a túravezető újabb sebességi rekordot állít fel. Szerencsére lassan mindenki megtanulja, hogy számára hol a józan ész határa. Csak Csilla köt közelebbi ismeretséget a helyi aszfalttal, mikor Gergő ugrását próbálja másolni. A mutatvány látványos, de Gergő óva inti a többieket, hogy Csilla mutatványát megismételjék.
          "- Ez csak hivatásos kaszkadőröknek való!" Szerencsére Gergő tekintélye egyre nagyobb, tanácsát megfogadják.


Obersee a Staller Sattelnél"

Ilyen "állat" pedig nincs!"

Staller Sattel 2052m

          A Brunico-Brixen út rettentő forgalamas, veszélyes alagutak (helyenként autóút tábla is segít kitiltani a bicajosokat), de Egon, a sofőrünk most is kisegít. Kerülő utakat keres és sokszor felvezeti a csapatot. Brixenben szerény kemping, DE a tó vize "nem közvetlenül" gleccserekből táplálkozik. Hőmérséklete a Balatont idézi. (pancsolás IV.)
          A nyolcadik napon megjött a "várva-várt" eső. Az is csoda, hogy eddig nem áztunk. Amilyen az idei nyár. Brenner-hágó esőben. Újra Ausztria. Mérsékelt élvezet, a táj gyönyörű, sokan mégsem erre koncentrálnak. Nem is értem miért. Amit igazán sajnálunk, hogy "Városnézés Innsbruckban - bőrig ázva, tocsogó cipőben" című rovatunk nem a várt sikert hozta. "Ezek a mai fiatalok már semmit sem tudnak értékelni" :-)) Ez persze nem igaz.
          Ugyanis másnap a kilencedik nap, reggel elállt az eső és ez a program mindenki körében osztatlan sikert aratott. Szárítkozás és indulás Söldenbe. A napi szintemelkedés 950m, a táv 96km, tehát: ez is pihenőnap. Kora délután már a kempingben voltunk. A kemping luxus színvonalú, de mint már írtam számunkra nem ez csúcs.
          A tizedik nap. Most jön a csúcs!
          Reggel hétkor indulás Ventbe a kísérőautóval. 2 forduló. Ne tessék számolgatni hányan ültünk benne! "Beszállás" délelőtt fél tízkor. Ramoljoch 3196m, még egy kis könnyed sziklamászás a poén és a jobb kilátás kedvéért - na meg a csúcs fotókért. A GPS 3209m-t mutat. Csúcs-csoki, csúcs-fotó, csúcs-érzés, csúcs-...      ... menjünk már lefelé, mert itt nagyon hideg van!


Ramoljochra fel!

Hómezőkön, gleccsereken át...

szinte sosincs vége...

Ramoljochra fel! II.

...és egyre feljebb!

Végre fent!

          Létrák, kötelek, gleccserek, hómezők, sziklafalak. További csúcsérzések. Csúcs video I. (3,02 Mb hanggal 200% méretben még egész jó) Azt hiszem ez volt az egészséges adrenalinszint. Komoly balesetveszély nélkül is lehet! (SOK DIÁKNAK TUDNÁM AJÁNLANI "SPANGLI" ÉS MÁS HASONLÓK HELYETT!)


Gergő a Ramoljochról lefelé

Egonék a Ramoljochról

Ereszkedés

Innen már ugrani kell! :-)))

Végtelennek tűnő hómezők

Ramolhaus 3002m


          Ebéd (értsd konzervmelegítés) délután 5-kor a Ramolhausban. 3002m. A sziklákon zergeként szaladgáló hegyimentő szerint innen a lefelé út csak 2 óra. (Nekünk 3 lett.) Gomolygó felhők között ereszkedtünk le, mire leértünk Obergurglba az eső is eleredt. Gergő számunkra hőstettet hajtott végre. Átbicajozott a hegy indulási (Vent felőli) oldalára és elhozta nekünk az autót. Így mindenki még éjfél előtt a kempingbe ért.
          A tizenegyedik nap. Timmelsjoch Hochalpenstrasse. 2509m Átjáró Olaszországba. Az osztrák oldal az elején meredek, mint a Glockner-út, aztán "lankás" 9-10%. Csúcs video II. (1,56 Mb hanggal 200% méretben még egész jó) Az olasz oldalon lenézve:
          - Jó, hogy nem ezt láttuk először! Az osztrák oldal ehhez képest síkvidéki autópálya! Ja, és kecskék hada próbálja meg elállni az arra haladók útját.


Jó, hogy nem ezt láttuk először!

12-13%!

sok hajtűkanyarral

kecskék hada...

...és rövid alagutakkal

női dolgok...

          Az út minősége helyenként erősen kifogásolható (olyan magyaros), de a szintesés fantasztikus! 2509m-ről 668m-re! A felső szakaszon 12-13% sok hajtűkanyarral és rövid alagutakkal, az alsó szakaszon nyújtottabb (25-40km/h), de nagyon rosszul belátható kanyarokkal és 100-200m-es alagutakkal. Kint süt a Nap, tehát napszemüveg, alagútban világítás nincs, napszemüveg van és az alagút végén...???... néha fény látszik. Annak, akinek nem túl sötét a napszemüvege. Kempingezés (+bicajszerelés) Bolzano előtt néhány km-rel. Gergő fogadalmat tesz, hogy többet nem nyúl Toma biciklijéhez. (utólag kiderült: jól tette.)
          A tizenkettedik nap. Bolzanon átverekedni a reggeli csúcsforgalomban nem volt egyszerű feladat. vagy csak a fáradság kezedett halmozódni. A társaság feszült, a hangulat nyomott. A terep könnyű, de meglehetősen nagy a forgalom. Későn is indultunk, a bolzanoi tekergés, a rekkenő kánikula, egyre lassabban haladunk. Már kora délután van mire odaérünk ahová 9-10 órára terveztük. +35fok árnyékban és jön a Sellajoch (2244m). Megnyugtatom a társaságot: Nem jön! Mi pedig nem megyünk, kihagyjuk. Egyből mindenki felszabadult. Már nem számít a hőség, az egyre növekvő forgalom, jó lendülettel tekerünk tovább. Kempingezés Bruneck mellett, a híres síterep, Kronplatz alatt. A kemping kicsi és hangulatos, és végre mindenki igazán jól érzi magát! (pedig Gergő szomorkodhatna, hogy kimaradt a Sellajoch, Toma, hogy leamortizálta bicajának első kerekét és innen kezdve a kísérőautóban ül... de valahogy mégis mindenki úgy érzi, túl vagyunk a nehezén)
          A tizenharmadik nap. Sillian osztrák határ. Olyan furcsa a felnőtteknek. A fiatalok már ezt szokják - mi csak lassan. Willkommen in Östereich! Ennyi! Nincs szigorú határőr és még szigorúbb vámos. Nincs itt senki csak egy üdvözlő tábla. Ez így nem is igazi határ. (Persze most a szlovén-horvát vagy nem is olyan rég a szlovák-magyar határon örültünk volna ennek.) Nyomulunk kelet felé a Dráva mentén, (itt még az sem az igazi, csak amolyan kis patakocska) Lienz rövid pihenő és kora délután Dellachban verünk sátrat. Három medence, ördöngős csúszda, másnap csak déli 12-kor indulunk tovább. (pancsolás V.)
          A tizennegyedik nap. Egy kicsit szomorú. Laci és Ancsa itt veszteglő autójukkal hazaindulnak. Számukra véget ért a nyaralás, illetve a teljesítménytúrázás. J. Marcsi (tudjátok a nagykorú) kicsit nehezen bírta a "kiképzést", szervezetének sok volt ez a terhelés (ez a túravezetőnek is tanulság!), így J.M. is Laciékkal tartott. A tíz főre apadt csapat délután Villachig jutott és másnap,
          a 15. napon kora délelőtt Klagenfurtba érkezett. A Wörthi-tó partján nemzetközi strandröplabda bajnokság volt. Hatalmas banzáj, jó hangulat, kevés pihenési lehetőség jellemezte az itt tartózkodásunkat. Napközben strandolás, délután a Minimundus megtekintése következett. Programunk tulajdonképpen itt ért véget. Már "csak" a hazautazás maradt.
          A tizenhatodik nap. Ettől a túravezetőn kívül mindenki tartott. A tervezett táv 160km. Ezer méter szintemelkedés alatt ez nem lehet gond! Nem is lett. Délután öt óra. Maribor után kb. 25km-re, Ptuj, kemping. Lehet átöltözni! (pancsolás VI.)
          Az utolsó nap. A horvát-magyar határ előtt már vagy 30-40km-re folyamatosan táblák jelzik: HUN, Budapest ... - azután jön a meglepetés! A határ előtt 5km-rel az eddig normál országút autópályaként folytatódik. Alternatív út nincs! Előbb Egon autóval - sikertelenül, majd Gergő bicajjal - ő sikerrel, próbálják felderíteni a lehetőségeket.
          1. Autópályán iskolai kerékpáros csoport (elég durvának éreztük)
          2. Itt maradunk (ha még a hegyek között lennénk, akkor esetleg..)
          3. Némi Off-Road jelleggel a szabályos "úton" becsatlakozva az autópálya végéhez
          Ez utóbbit választottuk. A horvát kerékpárutat. (szinte otthon éreztük magunkat)


"A" kerékpárút!

          A 17. napon du. 2-re megérkeztünk a nagykanizsai vasútállomásra. Túránk legunalmasabb része következett, több, mint négy és fél óra vonatozás a "Délibe". Őrült forgalom. Ez az első élmény Budapesten!
          Hazaérkezést követően lassan megpróbáljuk felfogni, hol is jártunk. Nézzük az elkészült fényképek tömkelegét, és alig akarjuk elhinni, hogy tényleg ott voltunk.
          A túra mért távja 1679km, a mért szintemelkedés 15900m lett.

          Természetesen még sok mindent tudnék írni (nem csak jót), de a tárhely és a kedves olvasó ideje is véges.
          - pl. a MÁV-ról: ha nincs kerékpárszállító vagon, akkor egy vonaton összesen csak 4, azaz négy db kerékpár szállítható, a szerelvény első és utolsó peronján 2-2db. Ha pl. a Keletiben négy kerékpáros már felszállt a három célállomásra, Sopron-Celldömölk-Szombathelyre induló igen hosszú szerelvényre, akkor Kelenföldön már egyetlen kerékpáros sem szállhat fel. Várja meg a következő vonatot - így a szabály. Hátha azon csak hárman lesznek. Őszre biztosan érkezik ilyen vonat. Ha van kerékpárszállító vagon, akkor onnan csomagostól együtt kitessékelik a kerékpárost - nem gond: egy sátrazásra felpakolt bicajt sec-perc alatt le-föl lehet málházni - ugye próbáltátok már? Ha mégis hagynak csomagot a bicajon, a MÁV azokért semmilyen felelősséget nem vállal.